Címvédő a Testnevelési Egyetem a fesztiválszezont indító Dunai Regattán

Minden idők legnagyobb versenyzői létszámával álltak rajthoz múlt hét szombaton az egyetemisták, hogy összemérjék melyik felsőoktatási intézmény sárkányhajós csapat evezi be magát a nyáron Szegeden megrendezésre kerülő 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság rajtvonalához. A látványos vízi megmérettetésben 18 hazai és a visegrádi országokból plusz egy lengyel csapattal is bővült a vízre szállók köre, így a sport szeretete ismételten bebizonyította közösségépítő erejét. A több mint 500 hallgató, akik saját intézményük hírnevét öregbítve küzdött a bajnoki címért két futamban versenyzett a több ezer fős közönség lelkes szurkolása mellett.

Tovább

Bravúros kezdéssel indult a szezon első szabadtéri sárkányhajós versenye

A téli felkészülési időszak után a múlt hétvégén óriási energiákkal és erővel rugaszkodtak neki a hazai sárkányhajós klubok, hogy a Baján megrendezésre kerülő 7. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságon végre nyílt terepen mérjék össze tudásukat. A napsütéses idő és a szép környezet egyaránt plusz lendületet adott a legénységek teljesítményéhez, amire szükség is volt az erőt próbáló 2, 4 és 8 kilométeres szakaszok megtételéhez. A versenyre kilátogató közönség már belekóstolhatott abba a felfokozott hangulatba, ami a július 17 és 22 között Szegeden megrendezésre kerülő 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon is hullámként söpör majd végig a sárkányok hete keretében.

Tovább

Hamarosan összeáll a szegedi sárkányhajó világbajnokság végleges mezőnye

2018, a Magyar Sárkányhajó Szövetség életének meghatározó sporttörténeti éve, hiszen az idén 20 éves jubileumát ünneplő szövetség abban az elismerésben részesült, hogy a sárkányhajózás legnagyobb világbajnokságát rendezheti meg nyáron. A 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra hazai viszonylatban még zajlanak a válogatók és a kvalifikációs versenyek, ám a résztvevői létszám, már most is elképesztő méreteket öltött, hiszen harminc ország, több mint ötezer dragonosa érkezik Szegedre. A rendkívül látványos, ingyenes sporteseményre július 17 és 22. között bárki kilátogathat, aki szeretné átélni a tüzes sárkányok látványos viadalát.

Tovább

Visa guidance

We would like to draw your attention to some important information and help you with some advice regarding visa application.

Tovább

Vedd fel a ritmust! Május 5-én ismét Dunai Regatta a rakparton!

Az idén 6. alkalommal megrendezett Dunai Regatta a legjelentősebb egyetemistáknak szervezett sport- és kulturális fesztivál, mely olyan hagyományt kelt életre a Dunán, ahol a sport és a zene szeretete összehozza a hazai egyetemek hallgatóit. A Regattán egyetemi sárkányhajós és evezős csapatok mérik össze erejüket a Duna egyik legszebb szakaszán, a Parlament és a Budapesti Műszaki Egyetem között. A vízi versenyek mellett a szárazföldön látványos cheerleader show, számos sportprogram, a Sound of the University tehetségkutatónk döntőseinek koncertje, valamint szuper hazai bandák és dj-k bulija vár egészen hajnalig!

Tovább

Sárkányhajó Viadal Leányfalun

A Dunai Sárkányok Vác a Magyar Sárkányhajó Szövetség szakmai támogatásával vasárnap második alkalommal rendezte meg Leányfalun a "Medencés Sárkányhajó Viadal" évad záró versenyét. A közel 200 versenyző a hideg idő ellenére jó hangulatú, sportszerű küzdelmeket vívott. Az esemény szponzorai a Termálfürdő Leányfalu, a Livewire Team, és az Ecowian Magyarország Kft. Nekik külön köszönet hogy az eseményt színvonalát emelték. Nagy öröm, hogy a tavaly debütáló Szabó Gábor által felkészített Szigeti Sárkányok nagyot fejlődött, és kiválóan helytállt az erős mezőnyben.

Tovább

Megkezdődött az önkéntesek toborzása a nyári sárkányhajó világbajnokságra

Jelentkezzetek önkéntesnek Szeged idei egyik legmeghatározóbb eseményére, a közel 6000 fős létszámú 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra, és ezáltal gyakoroljátok nyelvtudásotokat és szerezzetek külföldi barátokat! Garantáltan óriási élmény lesz, NE maradj le!

Tovább

Gigantikus Sárkányhajó Világbajnokság várható

Minden idők legnagyobb világbajnokságát rendezi meg a Magyar Sárkányhajó Szövetség idén júlusban Szegeden. Most már elmondható, hogy nem várható, hanem a nevezéseket követően biztosan tudjuk, hogy Magyarországra látogatnak a világ 150 sárkányhajó klubjának legénységei. Minden idők legnagyobb Világbajnokságát rendezheti meg az IDBF (Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség), és az MSSZ (Magyar Sárkányhajó Szövetség) idén hazánkban, július 16 - 22 között.

Tovább

Sportszakmai továbbképzés a Novotelben

A Magyar Sárkányhajó Szövetség 2018.02.17-én a Novotelben tartotta az éves sportszakmai továbbképzését. A rendezvényen az edzők, versenybírók és jelöltek hallgathattak aktuális témákról előadásokat.

Tovább

A Nemzeti Versenysport Szövetség évértékelő ünnepsége

2018 február 13-án a Nemzeti Versenysport Szövetség évértékelő ünnepséget rendezett a Larus Étterem és Rendezvényközpontban. 50 nem olimpiai sportág legeredményesebb női, férfi versenyzőjét és csapatát díjazták.

Tovább

Simi 2019

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói idén két világversenyen képviselik hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokság; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság kerül megrendezésre.

További információk
Emberi Erőforrások Minisztériuma sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png Holiday 55 Hungary sarkanyhajo_5a9d551b57ebb.png
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság