Vissza

Elbúcsúztatták Tóth Lászlót

A Fiumei Úti Sírkertben 2021. május 7-én búcsúztatták el a közelmúltban elhunyt Tóth Lászlót, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagját. A temetésén búcsúbeszédet mondott Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke is, aki Tóth László sporthoz és munkához való kimeríthetetlen energiáját és elkötelezettségét méltatta.

A szertartás végén a család, rokonok, barátok és volt kollégák együtt kísérték Tóth László hamvait az urnatemetőhöz.

A hatvanéves korában elhunyt Tóth László a Honvéd sportiskolásaként kezdte, és egész életében a sport körül tevékenykedett. 2006-ban a Magyar Amerikai Futball Szövetség alapító elnökeként sokat tett azért, hogy Magyarországon népszerű legyen a sportág. 2013-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

Később a Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetség elnökségi tagjaként, valamint szakmai igazgatóként elkötelezetten tevékenykedett a fogyatékkal élők sportjáért.

2017-ben elvállalta a budapesti szkander és paraszkander világbajnokság szervezési igazgatói feladatait.

A Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagjaként a szervezet megalakulásától kezdve egészen haláláig dolgozott. A rá jellemző lendülettel irányította az NVESZ Oktatási Bizottságát. Elévülhetetlen érdemei vannak a sportoktató és edzőképzés területén végbement innovatív folyamatban, és kitartó munkájának köszönhetően indult el az NVESZ Pedagógus Akkreditációs Program.

További hírek

Sep. 21. Sárkányhajó Magyar Bajnokság az indián nyárban

Sárkányhajó Magyar Bajnokság az indián nyárban

Az elmúlt hétvégén, szeptember 19-20-án került megrendezésre a 24. Sárkányhajó Magyar Bajnokság, Domboriban. A verseny első napján 200 és 2000, a második napon 500 és 100 méteres távokon zajlottak a futamok. Sajnos, a vízszint a május végi 10 személyes bajnokságunkkor tapasztalthoz képest is jóval alacsonyabb volt, de sportolóink alkalmazkodtak a körülményekhez. Az időjárás a nyarat idézte, és a szél sem hátráltatta csapatainkat a sikeres szereplésben. Izgalmas, szoros futamokat láthatott a közönség.
Sep. 11. Elhunyt Ráczpali István

Elhunyt Ráczpali István

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Senior C korosztályos válogatottunk kerettagja, tagszervezetünk, a Főnix Power Team SE sportolója, Ráczpali István sporttársunk, tegnap délután váratlanul elhunyt.
Sep. 8. Közeledik a sárkányhajós ősz

Közeledik a sárkányhajós ősz

Szeptemberben újabb sárkányhajó versenyekre kerül sor. Elsőként a 24. Sárkányhajó Magyar Bajnokságra, majd a 21. Székesfehérvári Nebuló Kupára, a Szarvasi Nebuló Kupára, valamint a Székesfehérvári Egyetemi Sárkányhajó Magyar Bajnokság, MEFOB - 2. fordulójára készülhetnek a legénységek. A nevezési határidők rövidesen lejárnak, senki se maradjon le. Jó felkészülést és versenyzést kívánunk!

Simi 2026

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2026. július 8 - 12 között - München/Németország - a 16. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2026. augusztus 29 - szeptember 6. között - Taipej/Kína - a  15. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Simi 2026-ban ismét útra kel, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.webp sarkanyhajo_5a869a0f59f38.webp sarkanyhajo_5a8696ce704ed.webp sarkanyhajo_63e16c453c183.webp sarkanyhajo_5a869a0f59f38.webp sarkanyhajo_5a8696ce704ed.webp sarkanyhajo_63decc4f9361c.webp sarkanyhajo_63e16c453c183.webp
sarkanyhajo_5a32b872be2b6.webp sarkanyhajo_63decd50de3e8.webp sarkanyhajo_5d0a54783dc30.webp sarkanyhajo_5a32b6dd2ce52.webp sarkanyhajo_5a32b82768aa1.webp sarkanyhajo_5a32ba8b230b8.webp sarkanyhajo_5a32b97caf117.webp