Hírek - Archívum
Az elmúlt hétvégén jól esett az eső és az evezés
Az emúlt hét vasárnapján extrém körülmények között zajlott a 3. Outrigger Magyar Bajnokság Sukorón, az evezős pályán. A verseny az utolsó erőpróba volt a premier versenyzők előtt, hiszen az eredmények tükrében a szövetségi kapitány kihirdette a 2019. évi IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság premier open versenyzői keretét.
TovábbTisztújítás a Magyar Sárkányhajó Szövetségnél
Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.
TovábbBorongós időben, hangulatos, magasszínvonalú verseny Baján
Szombaton ismét Baja adott otthont a sárkányhajó hosszútávú magyar bajnokságnak. Immáron a nyolcadik egymást követő évben kezdődik Baján a versenyszezon, a hosszúra nyúlt téli felkészülést követően itt versenyeznek először a sárkányhajósaink. Az idei évben az időjárás nem teljesen fogadta a kegyeibe a csapatokat, hiszen a megszokottnál hűvösebb időben készülődtek a délelőtti rajtra.
TovábbIdén is Baján kezdődik a nyílt vizi versenyszezon
Április utolsó szombatján, Baján kerül megrendezésre a 8. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokság. Idén is sok csapat versenyez a különböző kategóriában, és még a határon túlról is érkezik sárkányhajó legénység a versenyre.
TovábbA nemzeti válogatott és klubjaink legénységei elkezdték a felkészülést az Európa - bajnokságra és a Világbajnokságra
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói idén két világversenyen képviselik hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokság; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság kerül megrendezésre.
Tovább4. Szarvasi Medencés Sárkányhajó Bajnokság
A Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sportegyesület szombaton rendezte meg negyedik alkalommal a medencés bajnokságot Szarvason. Az ország sok pontjáról vettek részt csapatok a szinvonalasan megszervezett versenyen. Gratulálunk a szervezőknek és a résztvevőknek!
TovábbMSSZ díjazottak a Nemzeti Versenysport Szövetség év sportolója ünnepségén
Február 7-én, szerdán tartotta a Nemzeti Versenysport Szövetség hagyományos évértékelőjét, melyen a Magyar Sárkányhajó Szövetség képviselői is részt vettek. Az „olimpián nem szereplő sportokat” tömörítő szövetség díjátadóján a Magyar Sárkányhajó Szövetség Premier Open és Premier Női csapata részesült kitüntetésben.
TovábbSárkányhajósport 1 + 20 éve
A jubileumi ünnepség alkalmával került bemutatásra, a Sárkányhajósport 1 + 20 éve című könyv, amely összefoglalja a sportág nemzetközi és hazai történetét, eredményeit, eseményeit és sok érdekességet tartalmaz. A látványos képekkel illusztrált meglepetés könyv nagy sikert aratott az ünnepségen. A könyvet Gundel Takács Gábor újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubja alapítója, és a könyv írója és szerkesztője Járosi Péter a szövetség elnöke mutatta be.
Tovább1 + 20 éve együtt evezünk jubilleumi ünnepség
Ünnepeltek a sárkányhajósok. A sportág itthon 21 éves múltra tekint vissza, és a Magyar Sárkányhajó Szövetség tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A 2018-as esztendő különös jelentőségű volt, hiszen a Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói a világversenyeken összesen 45 érmet szereztek, valamint júliusban Magyarország megrendezte a sárkányhajózás történetének idáig legnagyobb létszámú IDBF Sárkányhajó Világbajnokságát. A szegedi világversenyen 5 kontinens 28 országának, 140 klub legénységének 6 200 versenyzője vett részt.
TovábbA 13. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivállal zárul az idei szezon a sárkányhajó sportban
Idén 13. alkalommal kerül megrendezésre szeptember utolsó szombatján Székesfehérváron, a koronázó városban, a sárkányhajó fesztivál. A sárkányhajósok által méltán kedvelt versenyhelyszín, mindig különleges kihívást jelent a résztvevő csapatoknak, hiszen egyszerre sprint verseny, és a 2000 m-es futamok - minden alkalommal - a sok kanyar miatt nagyon látványos, igazi kűzdelmet hoznak.
TovábbSimi 2024
A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.
További információk