Dr. Mészáros János maradt az NVESZ elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott kedden a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A jellemzően a nem olimpiai sportágakat tömörítő sport köztestület eseményén többek között beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A közgyűlés újabb öt évre egyhangúan az NVESZ elnökévé választotta Dr. Mészáros Jánost. Nem változott az általános alelnök és a szakmai alelnök személye sem: előbbi posztot továbbra is Járosi Péter, utóbbit pedig Galambos Péter tölti be. A sportágai közé pedig felvette a teqballt, amivel 62-re nőtt a testület tagszervezeteinek létszáma.

Tovább

Győri Sárkányhajó Fesztivál

Az elmúlt szombaton zárult Győrben az idei sárkányhajó fesztiválszezon. A hagyományos fesztiválon, kicsit csípős reggel után, hamar bemelegedtek a legénységek, és izgalmas, emlékezetes versenyzéssel örvendeztették meg a kilátogató nézőket.

Tovább

Nebuló Kupa és MEFOB egy napon Győrben

Október 1-én Győben, délelőtt a 17. Nebuló Kupa került merendezésre az általános és középiskolák legénységeinek részvételével, délután az Egyetemi Regatta 2021 - Egyetemi Sárkányhajó Magyar Bajnokság, MEFOB zajlott a Mosoni-Duna holtágában. Mind a két verseny részvételi csúcsot hozott.

Tovább

Fesztivál a Királyok városában

A sárkányhajó fesztiválszezon utolsó előtti állomására került sor az elmúlt hétvégén, Székesfehérváron, a Csónakázó - tavon. Kínai doboktól volt hangos a város egyik legszebb és legromantikusabb helyszíne.

Tovább

Magyar Bajnokság az IDBF 30 évfordulója alkalmából

A Magyar Sárkányhajó Szövetség, 2021.09.18.-ra szervezte meg a nemzeti bajnokságát, mely alkalomból tisztelgett, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) megalakulásának 30. évfordulója előtt. A magyar szövetség a bajnokság megszervezésével, köszönetét felezi ki az IDBF-nek, tagszervezeteinek, a modernkori sárkányhajózást megalapításáért, fejlesztéséért.

Tovább

19. Magyar Sárkányhajó Bajnokság

Izgalmas és színvonalas kűzdelmeket hozott a háromnapos bajnokság. Pénteken a 2000 m-es, szombaton a 200 m-es, vasárnap pedig az 500-es futamokat rendezték. De új versenyszámot is avattak, hiszen az a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) megalakulásának 30. évfordulója alkalmából - a magyar szövetség elnökének kezdeményezésére - jubileumi 100 m-es versenyfutamokra is sor került szombaton délután.

Tovább

Sprintverseny a szeretet jegyében

Augusztus 28-án a szerbiai Bezdánban rendezték meg - egy év kihagyással - most már második alkalommal a 100 m-es sárkányhajó sprint versenyt. A verseny a Magyar Sárkányhajó Szövetség versenynaptárában is szerepel, hiszen a bezdáni klub és a szövetség között, több évre visszamenő baráti, sporttársi kapcsolat van.

Tovább

Nyári Sárkányhajós Gyermektáborok

Július és augusztus hónapokban, a szövetség több tagszervezete, idén is szervezett sárkányhajós gyermektáborokat, az általános és középiskolás korsztályok számára. A szövetség elnöke, Járosi Péter elmondta, nagyon fontos feladat az utánpótlás felkutatása, és fejlesztése. A most már öt éves utánpótlásfejlesztő programban, nagyon fontos szerepe van a nyári táboroknak.

Tovább

Kényszerpihenőt követően, ismét fesztivál volt Szombathelyen

Az elmúlt hétvégén egy év kihagyást követően, került megrendezésre a 8. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál. A versenyen négy kupában mérték össze erejüket a nagyrészt szombathelyi legénységek. De érkeztek csapatok Győrből és Nagykanizsáról is.

Tovább

Emlékezzünk! 10 éve lett világbajnok a magyar válogatott Amerikában

2011. augusztus 3., Egyesült Államok, Florida, Tampa Bay. Világbajnok a Premier Open 2000 méteren!!! „The Hungarians are flying!” Óriási küzdelemben, fullasztó időben, nagyszerű versenyzéssel világbajnok lett a magyar sárkányhajó válogatott Premier Open csapata 2000 méteren! Hogyan is történt?

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság