Vissza

Újabb négy érmet nyertek a magyar legénységek Sevillaban a második versenynapon

A 2000 méter köztudottan a magyar csapatok erőssége, tegnap azonban nem kisebb csapatok ellen kellett bizonyítani mint a német Neckadrachen vagy a világbajnok ukrán Otaman. A Dunai Sárkányok Vác, mind a három kategóriában, ahol elindúlt érmet szerzett, de a Dragon Aqua SE sportoi is felkűzdötték magukat a dobogóra.

Újabb négy érmet nyertek a magyar legénységek Sevillaban a második versenynapon

A nagy hőségben először a váci hölgyek kezdtek kora reggel, és a női kategóriában végül ezüstérmet szereztek.

Őket követték az open hajók futamai, ahol a váci senior férfi csapat, szoros versenyben, de az élen végezve, aranyérmet nyert. Ebben a ketegóriában a végelszámolásnál az első három legénység 3 másodpercen belül 1-1-1 másodpercre végzett egymástól. Így különösen értékes ez az aranyérem, hiszen a futam során végig érezni lehetett, hogy a vége nagyon izgalmas lesz.

Senior vegyes kategóriában (A és B) két magyar érem született. A váci vegyes csapat megszerezte a második aranyérmét, a Dragon Aqua legénysége, pedig komoly kőzdelemet követően a dobogó harmadik fokára állhatott fel senior A kategóriában.

Így a magyar legénységeknek 4 érmet sikerült bezsebelniük a sevillai Európa-bajnokság második versenynapján.

Eredményeink - 2. versenynap
Aranyérem - Senor B Open és Vegyes - Dunai Sárkányok Vác
Ezüstérem - Senior B Női - Dunai Sárkányok Vác
Bronzérem - Senior A Vegyes - Dragon Aqua SE, Senior A Vegyes - 8.hely Dragon Steel SE

Ma a 200 méteres versenyszámban szoríthatunk a magyar csapatoknak!

Éremtáblázat.

Dunai Sárkányok Vác  Arany érem: 3 Ezüst: 1

Dragon Aqua SE          Bronz érem: 1

Dragon Steel SE

 

További hírek

Oct.
25.
Játékos versenyszámokban melegítettek a magyar legénységek a Világkupán

Játékos versenyszámokban melegítettek a magyar legénységek a Világkupán

Ma kezdetét vette a 4. IDBF Világkupa nulladik napja, ahol a sportág nemzetközi szabályaitól eltérő számok kerültek megrendezésre.

Tovább
Oct.
24.
Rajtol a Világkupa Kínában, Miluo városában

Rajtol a Világkupa Kínában, Miluo városában

A magyar delegáció kínai idő szerint kedden délután érkezett meg Miluo városába, a 4. IDBF Sárkányhajó Világkupára. Büszkeség számunkra, hogy sportolóink kiváló nemzetközi eredményeik alapján meghívást kaptak a két évente megrendezésre kerülő Világkupára, ahol a világ 11 legjobb premier vegyes legénysége mérettetheti meg magát. Magyarország premier sárkányhajó válogatottja pályafutása egyik legnagyobb kihívása előtt áll.

Tovább
Sep.
30.
A fesztivál eső esetén sem marad el...

A fesztivál eső esetén sem marad el...

Zuhogó eső fogadta a 19. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál résztvevőit a Csóakázó - tó partján. Az időjárás sajnos nem a szebbik arcát mutatta szombaton, ennek ellenére a lelkes, munkatársakból verbuválódott céges legénységek, valamint a fesztivál-csapatok sem riadtak vissza az esős-szeles időtől, és nagyon szoros futamokban mérték össze erejüket és tudásukat.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeztek. A kiváló eredményeknek köszönhetően, meghívást kaptunk a 4. IDBF Világkupára, melyet 2024.10.25 - 27. között rendeznek meg a kínai Miluo városában. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat az újabb világversenyen.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság