Vissza

Újabb mérföldkövet teljesítettek a VB-re készülő csapatok

Egzotikus sárkányok kavarták fel a Mosoni Duna vizét június 2-án a 13. Győri Sárkányhajó Fesztivál alkalmával. A rendkívül szoros versenyprogram kezdeteként minden csapatnak egy időmérő futamban kellett részt vennie, mely alapján három dimenzióba kerültek besorolásra. Az időmérő sorrend alapján az azonos dimenzióba kerülő csapatok feszültek egymásnak, hogy legjobb tudásukhoz mérten a maximumot nyújtsák. A több száz dragonos a sárkányhajózás szülővárosában 200 és 2000 m-es távokban is próbára tehette erőnlétét, melyek egyben világbajnoki távok is a júliusi megmérettetésen.

Újabb mérföldkövet teljesítettek a VB-re készülő csapatok

Az idei évben 20 éves jubileumát ünneplő Magyar Sárkányhajó Szövetség által szakmailag támogatott győri fesztivál különlegességének számított, hogy a Vienna Police Dragons részvételével (akikkel szintén találkozhatunk a szegedi világbajnokságon) ismét nemzetközi jelentőségűvé vált az esemény.

Az érdeklődők négy versenykategóriában szurkolhatnak kedvenceiknek, melyek mindegyike különösen fontos volt a Rába Sárkányhajó Club, a Dragon Aqua és a Fekete Gyöngy számára, hiszen mindhárom klubcsapat rajthoz áll majd a világ sárkányhajós társadalmát lázas felkészülésben tartó világbajnokságon. A sikeres szerepléshez a lelkesítés mellett a hajóban ülő 20 ember összehangolt munkája is nélkülözhetetlen volt, melyben a Rába Sárkányhajó Klub kiváló példával szolgált, hiszen az marathon, a vegyes és a házisárkányok versenykategóriák mindegyikében első helyezést értek el. A negyedik versenykategóriában, az open kupában rendkívül szoros időeredménnyel a Fekete Gyöngy csapata diadalmaskodott, maga mögé utasítva a győrieket és a Dragon Aqua SE legénységét.

A folyók városa után június 8-10 között Fadd - Domboriban találkozhatunk ismételten a dragonosokkal, hogy legjobb formájukat hozva végül partra szálljanak a napfény városában, ahol július 17 és 22 között a sárkányhajózás történetének valaha látott legnagyobb versenyén öt kontinens több, mint ötezer versenyzője között bizonyíthatnak majd.

Az egyedülálló látványvilág, a hamisítatlan fesztiválhangulat és a magával ragadó futamok pedig idén is feledhetetlen élménnyel ajándékoztak meg mindenkit, aki kilátogatott az Aranypartra, ráadásul a szegedi sárkányok hete még ennél is több feszült pillatatot és izgalmat tartogat majd a versenyre kilátogatóknak.

További információk:

www.sarkanyhajofesztivalok.hu

www.szeged2018.dragonboat.hu

Csatlakozz hozzánk a facebookon is: https://www.facebook.com/magyarsarkanyhajoszovetseg/

További hírek

Jul.
14.
Edzőtábor Domboriban

Edzőtábor Domboriban

Július 9-11.-én háromnapos összetartó edzőtábort szervezett a szövetség Domboriban a bő válogatott keretnek.

Tovább
Jul.
05.
Emléktábla avatás Domboriban

Emléktábla avatás Domboriban

Július 3.-án szombaton felavattuk id. Sziklenka László szövetségünk örökös tiszteletbeli elnökének emléktábláját Domboriban.

Tovább
Jun.
29.
Nagy verseny, csúcs nevezéssel

Nagy verseny, csúcs nevezéssel

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 7. 10 Személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokság Domboriban. A verseny rekordszámú részvétellel zajlott. 120 legénység nevezett be a két napos bajnokságra. Szombaton a 200 m-es, vasárnap a 2000 m-es verseny zajlott.

Tovább

Simi 2019

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói idén két világversenyen képviselik hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokság; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság kerül megrendezésre.

További információk
Emberi Erőforrások Minisztériuma sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png Holiday 55 Hungary sarkanyhajo_5a9d551b57ebb.png
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság