Vissza

Tisztújítás a Magyar Sárkányhajó Szövetségnél

Az elmúlt hétvégén Baján tartotta a Magyar Sárkányhajó Szövetség, az éves Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. Újabb négy évre a szövetség elnökének választották Járosi Pétert, aki 2003 óta tölt be vezető pozíciót a sárkányhajó sport magyarországi irányító szervezetében.

Az általános elnökhelyettes Schnaider-Báthory Csenge, a szakmai elnökhelyettes Sziklenka László lett, aki a szövetség megalakulása óta végzi ezt a munkát. Az új elnökség tagjai: Búza László, Németh Fanni, Szabó Miklós, Ozsváth Zoltán. A Felügyelő bizottság elnöke: dr. Eörssy-Farkas Dominika. Felügyelő bizottsági tagok: Bíró Andrea, Bocsor Balázs.

Járosi Péter - aki az európai és a világszövetség alelnöke is - az ünnepi gyűlés zásáraként elmondta: sok fontos feladat előtt áll szövetségünk. A következő négy év, a szövetség további megerősítéséről fog szólni, a fiatalítás jegyében. A küldöttközgyűlés bölcsen döntött az elnökség fiatalítása mellett, így most együtt van a tapasztalat, és a fekészült friss erő. A jövő a közösségünkön múlik, biztos vagyok abban, hogy a vezetők a sportolók és a klubok is, mindent meg fognak tenni a sikerért. Továbbra is, egy hajóban evezzünk együtt!

További hírek

Sep.
27.
Sárkányok a tavon

Sárkányok a tavon

Újra sárkányhajósok veszik birtokba a Csónakázó-tavat. A sárkányhajó sportban az idei utolsó, szezonzáró összecsapásra szeptember 27-28. között kerül sor. A 14. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál és Nebuló Kupa első napján, pénteken a nebulóké, míg szombaton a felnőtteké lesz a víz.

Tovább
Sep.
09.
Esőfutam marathoni távon Szegeden

Esőfutam marathoni távon Szegeden

Az elmúlt hétvégén megrendezésre került a 10. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál melynek a Huszár Mátyás Rakpart, valamint a Tisza Öreg híd feletti szakasza adott helyet. A tradicionális Halászléfőző verseny mennyei illatainak köszönhetően igazi szögedi hangulatban volt része a versenyzőknek.

Tovább
Sep.
02.
A szeptembert Szegeden kezdik a sárkányhajósok

A szeptembert Szegeden kezdik a sárkányhajósok

Kezdődik az iskola és hazai sárkányhajó versenyek őszi időszaka. Az elkövetkező hétvégén, a szegedi fesztiválon, szeptember utolsó hétvégéjén Székesfehérváron küzdenek a sárkányok a vízen.

Tovább

Simi 2019

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportlói idén két világversenyen képviselik hazánkat. 2019. július 24 - 28. között Sevillaban, Spanyolországban a 18. EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa - bajnokság; 2019. augusztus 20 - 25 között Pattayaban, Thaiföldön a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság kerül megrendezésre.

További információk
Emberi Erőforrások Minisztériuma sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png Holiday 55 Hungary sarkanyhajo_5a9d551b57ebb.png
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság