Értem A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

A Magyar Sárkányhajó Szövetség, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) teljes jogú tagja és mint ilyen az IDBF által elismert szervezet, mely Magyarországon a sárkányhajózást irányítja.

Nagy sikerrel zárult az I.Szarvasi Medencés Bajnokság

« vissza

A körös-partiak először rendeztek
medencés sárkányhajó versenyt, nem is akármilyen sikerrel. Összesen 50 csapat 220 versenyzője látogatott el a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőbe. A rendezvényen kiemelkedően magas létszámban vettek részt ifjúsági korú versenyzők, több mint 10 általános iskolás csapat és 3 középiskolás csapat, 4 kategóriában mérettette meg magát.
 

A régióból több település – Mezőtúr, Csongrád, Gyomaendrőd és Békés- is indított szabadidős és profi csapatokat is. A profi női és open kategóriákban a Dunai Sárkányok Vác csapata tarolt, a profi vegyest a Göd Dragons csapata nyerte. A szabadidős női összecsapásokból a mezőtúri Tűzsárkányok csapata került ki győztesen, a szabadidős open első helyezettje a szintén mezőtúri Túri Sárkányok „A” csapata került ki, míg a vegyes kategóriát a szarvasi NoName nyerte.

A szervezők és az uszoda üzemeltetői egyetértettek abban, hogy a rendezvény sikerére való tekintettel jövőre ismét megrendezik a medencés bajnokságot Szarvason.

A Körös Dragon SE csapata rendkívül jó házigazdának bizonyult, legközelebb május 7-én a Szarvasi Nebuló Kupát rendezik meg első alkalommal – immáron a Körös vízén.

Gratulálunk mind a versenyzőknek, mind a szervezőknek!