A Magyar Sárkányhajó Szövetség, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) teljes jogú tagja és mint ilyen az IDBF által elismert szervezet, mely Magyarországon a sárkányhajózást irányítja.
Dinamika vízen és azon kívül egyaránt
« vissza
Nemcsak nemzetközi szinten, de Magyarországon is mind több embert érint meg a sárkányhajózás. A sportág honi helyzetéről Sziklenka László, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökhelyettese, szövetségi kapitány tájékoztatott bennünket.
![]() |
Kezdjük a legpozitívabb információval: Sziklenka László elmondása alapján biztosra vehető, hogy a 2010-es esztendőben is bővülni fog a magyarországi sárkányhajózás bázisa. A Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökhelyettese elmondta, hogy az elmúlt évben 576 regisztrált – hangsúlyozandó: csak bejegyzett – versenyzőről lehetett beszélni, ez a szám a gyakorlatban természetesen sokkal több sportág iránti érdeklődőt jelent.
Az elmúlt évben a hazai rendezésű Európa-bajnokságon és a csehországi világbajnokságon is kiemelkedőt nyújtott a magyar válogatott. A célok idén is hasonlóak, s ami talán még fontosabb, hogy hazai körülmények között is dinamikusan növekedjen a sárkányhajózás. Az elmúlt esztendőben mintegy 2 millió forintos állami támogatást kapott a szövetség, idén remélik, hogy valamivel több jut a sportágra a Nemzeti Sportszövetségtől.
„Jelenleg tizenöt klubról tudok beszámolni, de úgy látom – és erre minden lehetőség adott – hogy az év végére húszra növekedhet ez a szám. A tavaly jól működő fesztiválrendszer az idén sem változik, öt jól bevált helyszínen rendezzük idén is a versenyeket. Ami újdonság, hogy több kupát is szervezünk, így több lesz a sikerélmény is. Fontos megemlíteni, hogy ezek az események nemcsak a regisztrált versenyzőinket vonzzák, hanem családtagokat, barátokat, munkatársakat is – ha utánaszámolunk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy fesztiválonként akár háromezer embert is megmozgathat egy ilyen esemény. Természetesen ezt a folyamatot mi is erősíteni kívánjuk, ezért Fadd-Dombori kivételével most is nagyvárosok adják a helyszíneket” – mondta Sziklenka László.
A szövetségi kapitány elmondta, vallja, hogy a sárkányhajózáshoz bizonyos fokú érettség kell, ezért a középiskolás kor az, amelyiket már célzottan próbálnak a sportághoz kötni, ám a részükre már külön programrendszer is létezik.
„Bizonyára mindenki látott már kisgyerekeket focizni, nos, abban a korban még csak a labda van középpontban, mindenki egy kupacban kergeti a játékszert. Ugyanez a sárkányhajóban nem működik, itt nem léteznek egyéni érdekek, a csapatnak kell alárendelnünk magunkat. Ezért van az, hogy véleményem szerint legalább középiskolás szint kell a sárkányhajózáshoz, ezeknek a fiataloknak azonban már korosztályra szabott programot kínálunk, mint amilyen például a Nebuló Kupa, amit a fesztiválhelyszíneken a környékbeli iskoláknak szervezünk.”
Felsőbb fórumokon felvetették, a sportág népszerűsítése érdekében húsz fősről tíz fősre kellene csökkenteni a legénységek számát. Megkérdeztük a szövetségi kapitány véleményét erről is.
„Nem vagyok híve a tízfős hajóknak. Ahogy mondani szoktuk, a sárkányhajónak épp az a lényege, hogy két labdarúgócsapatnyi ember adja a legénységet, ami hihetetlen közösségélményt jelent. Utánpótlásszinten jó ötletnek tartom az elterjedését, de szerintem felnőtt korban már nem ideális. Az »öregebbeknél« a súlynál fogva nem is futna annyira a hajó, természetesen a súly húsz embernél több, de a kifejtett erő is többszörös” – magyarázta Sziklenka László.
A szövetség alelnöke elismerte, felmerült, hogy hazánk esetleg világbajnokságot rendezne a jövőben, ám konkrét lépés egyelőre nem történt az ügyben. 2013-ig ki vannak jelölve a helyszínek, a vb-kre pedig öt évvel korábban kell jelentkezni, így ez még komoly háttérmunkát igényel.
Szerző: Cserháti Zoltán
Forrás: kajak.hu